Az érzelmek alól senki sem tudja kivonni magát. Még a tudós sem, mert neki is megvan a maga hite abban, amit vall, azaz a tudományban. Dr. Joe Dispenza A Placebo te magad légy (Bioenergetic, 2019) című remek könyvében – melyet meleg szívvel ajánlok – így fogalmaz:
„A tudomány végtére is csupán a misztika aktuális nyelve.”
Amikor 2011-ben a Biologikával találkoztam, már sok más ismeret is ott lapult a tarsolyomban. Ám, ennek a tudásnak a mindent egybefogó ereje szárnyakat adott, és megemelt, hogy valóban felülről tekintsek rá a földi valóságra.
Megértettem, hogy elváltozásaink egyértelmű összefüggésben vannak érzelmeinkkel. Az addigi ismereteim és az új orvostudomány tanulságai egyértelművé tették számomra, hogy ez a bolygó: az érzelmek bolygója.
Az érzelmek alól senki sem tudja kivonni magát. Még a tudós sem, mert neki is megvan a maga hite abban, amit vall, azaz a tudományban. Dr. Joe Dispenza A Placebo te magad légy (Bioenergetic, 2019) című remek könyvében – melyet meleg szívvel ajánlok – így fogalmaz:
„A tudomány végtére is csupán a misztika aktuális nyelve.”
A Biologika elsajátításával önismeretem szélesedett ki, csak most már a fizikai elváltozásaimmal visszaigazolható módon.
Biologika tanfolyamaimon egy kis történettel szoktam érzékeltetni, hogy egyetlenegy tüsszentés sem ok és értelem nélkül való, hanem az is egy rövidke (ám nem biztos, hogy jelentéktelen!) érzelmi kilengés eredménye, mellyel újabb önismereti nézőpont tárul fel saját magunkról:
Egyik reggel munkába menet férjemmel beszélgettünk az autóban. Egyszer csak tüsszentettem. Azonnal végigfuttattam a fél perccel korábbi gondolataimat: „Mi lehetett az a konfliktus, érzelmi kilengés, ami ezt előidézte?”
Nos, a következő történt: férjem elmesélte, hogy előző nap olyan autós témájú videót nézett a Neten, amelyben a szerelőnek nem kellett már bemásznia az aknába a jármű alá, hanem egy remek szerkezet megemelte a gépkocsit, ami így kényelmesebbé tette a javítási munkálatokat.
„Milyen jó volna ez a szerelőnknek is! Nem kellene hajolgatnia!” – mondta a férjem. Autószerelő barátunk egy elég magas, termetes mesterember, aki időnként mozgásszervi gondokkal is küzd.
„Tényleg, milyen jó lenne neki.” – nyugtáztam én is. Csakhogy egy pillanat sem telt bele, átfutott lelki szemeim előtt az ismerősünk feje felett lengedező autó képe, amit egy technikai megoldásra bíztunk, hogy megtartson a levegőben – a szerelőakna stabilabb kivitelezéséhez képest!
„Te jó ég! Jó lesz ez így!? És, ha rázuhan valakire a jármű!?” – rémültem meg magamban a fantázia feldobta képtől. Ám a technikai fejlődésbe vetett hitem rögvest visszaverte a félelmi rohamot, miszerint:
„Bizonyára beépítettek valami biztonsági megoldást, hogy ne egyből zuhanjon le az állványzatról a jármű.” Ettől a gondolattól megnyugodtam. És vegyük figyelembe, hogy ez a gondolat nem más volt, mint a BIZALOM!
Mi is történt a szervezetemben mindeközben?
Amíg a konfliktusom pár pillanatig eleven fenyegetést vetített elém, az orr nyálkahártyám sorvadni, vékonyodni kezdett, ami – hasznos, hiszen a belső térfogat ezáltal megnőtt, és – több levegő felvételét tette lehetővé. Ám abban a pillanatban, hogy megnyugodtam, és így már nem lebegett Damoklész kardjaként sem az én, sem a szerelőnk feje felett a veszély, bekapcsolhatott az úgynevezett HELYREÁLLÍTÁSI SZAKASZ.
A helyreállítási szakasz ödémával köszön be. Ez az én esetemben azt jelentette, hogy az orr nyálkahártya bevizenyősödött, ami olyan feszülést okoz, amit bárki jól ismerhet, amikor csavarja az orrát a tüsszentés kényszere.
A tüsszentést természetes reakciónak tartjuk, – hacsak nem válik túlzó mértékűvé („allergia”) – pedig, ha belegondolunk, akkor még ezen a kicsi elváltozáson is végigkövethetjük a TERMÉSZET LOGIKÁJÁT érzelmi megéléseinkkel kapcsolatban.
A testemben zajló elváltozásaim érzelmi okát az értelem fényével világítom meg. Így nem okoz gondot, például egy nőgyógyászati diagnózis, vagy egy meghűléses betegség, vagy urambocsá! egy emésztőszervi (pl. epegörcs) értelmezése, elviselése sem. A tünetek átvészelése a Biologika tudás mellett könnyebbé vált, hiszen tisztában vagyok azzal, hogyha a folyamat végigfut, akkor felépülök.
Ennek megtapasztalását minden embertársamnak kívánom! Ezért vállaltam, hogy négynapos tanfolyamok formájában oktatom is a Biologika kínálta ismereteket, melyek nem jelentenek kezelést, vagy gyógyítást, csupán ismeretszerzést.
Orlik Ilona
Biologika oktató és konzulens
2019. január