Mesefoglalkozások

 
Hogyan zajlik egy ilyen foglakozás?

Ahhoz, hogy minden résztvevő megérkezhessen a mese varázslatos világába, a foglalkozás elején megteremtjük a mesei tér hangulatát játékossággal, valós és fantázia képekkel. Ezzel kellőképpen ráhangolódunk a mese befogadására.
Amikor sikerrel kizártuk a külvilág gondját-baját, elindulunk a teremtő képzelet világába: elmondok élő szóval egy mesét. A történetet hallgató résztvevők figyelmüket ilyenkor befelé fordítják. A képzelőerő működésbe lép.
Az összpontosításnak köszönhetően akár műszerekkel is mérhető volna a hatás, hiszen a test élettani értékei helyreállnak. A mesehallgató megnyugszik, és harmonikus középpontjába kerül.
Ez olyannyira igaz, hogy ezt egy kiugró példával tudnám érzékeltetni, – melyet Boldizsár Ildikótól, a meseterápiás módszer megalkotójától, tanáromtól tudok – még az egri börtön fogvatartottjainak viselkedése, kezelhetősége is jelentősen javult, amikor mesefoglalkozásokon vettek részt.
Ebből a középpontból képesek vagyunk rálátni a valós értékekre. Olyan erényekre bukkanunk, amit a mesékkel a legkönnyebb felfognunk.
A foglakozás hátralévő részében beszélgetni szoktunk. Aki úgy érzi, megoszthatja gondolatait a jelenlévőkkel.
 
Sokat beszélhetnék még róla, de hasztalan!
Csak az tapasztalhatja meg, aki van oly bátor, hogy vegye a tarisznyáját, útnak eredjen, és eljöjjön kipróbálni!

Comments are closed