Az értelmi és érzelmi megnyilvánulások harmonikus együttműködésére törekszem. Ennek okán tudásszomjam számtalan önfejlesztő képzésre vezérelt el, amelyeken tanárlelkülettel mindig a továbbadás reményében kebeleztem be az ismereteket. Ahol csak lehet, ott a mítoszt és a logoszt is előveszem tarsolyomból: - a Boldizsár Ildikótól tanult mesefoglalkozásaimon a teremtő lélek virágzó ösvényeire hívom hallgatóságom, míg - a természet törvényeit ismertető Biologika Új Medicina előadás az értelem sugárútjait tárja fel az érdeklődők előtt. Négynapos alapismereteket nyújtó tanfolyamaim kis létszámmal is indulnak, melyre örömmel veszem a jelentkezést! Vállalom továbbá Skype-on keresztül is az oktatást és a konzultációt.

Nőies érzelemvilágunk biologikusan

2013. szeptember 15-e emlékezetes nap marad az életemben, hiszen az a megtiszteltetés ért, hogy a balatonkenesei Everness fesztivál Biologika sátrában én is előadást tarthattam. Barnai Roberto, a Biologika Szabadegyetem alapítója, – valamint ő az, akinek az új medicinás ismereteimet köszönhetem – arra kért, hogy a női egészség témáját járjam körbe.…

Tovább

Az Isteni Mátrix nyelve

Gregg Braden író: Az Isteni Mátrix nyelve előadása magával ragadó és érthető. Tudósemberként modern kísérleteket sorakoztat fel hallgatósága számára, de az ősi hagyományok ismeretében is otthon van. A részecske anyagi és hullám viselkedését veszi kiindulópontnak magyarázataihoz, hogy elvezessen emberi lényegünkhöz: az érzések birodalmába. Annak idején az iskolában még úgy ábrázolták…

Tovább

Szivárvány a viharos égen

Az első alkalommal az agyunk szolgálatairól írtam. Az utóbbi hetet ehhez a gondolatmenethez kapcsolódóan kineziológiai ismereteim felfrissítésével töltöttem. Detkovics Évi barátnőmmel 1995-ben ismerkedtünk meg az első szegedi képzésen, melyet János Péter tartott. Az igazi utam már ekkor megnyilvánult előttem, de sok víznek kellett lefolyni a Tiszán, hogy visszakerüljek ebbe a…

Tovább

Léghajó

Ahogy azt az előző bejegyzésben írtam áprilisban több alkalommal jártam Pesten különböző tanfolyamokon. Korábban is volt úgy, hogy székesfővárosunkba kellett egy-egy okosító szó miatt felmennem innen, Szegedről. Ezt eddig rendszerint vonattal tettem meg. Nagyon praktikus, mert haladok és közben olvashatok. Felvetődött a férjemben, hogy a három egymást követő hét pesti…

Tovább

A jó hír az…

“A jó hír, hogy függetlenítheted magadat az elmédtől! Ez az egyetlen igazi fölszabadulás. Ennek első lépését máris megteheted. Figyelj minél gyakrabban a fejedben szóló hangra! Szentelj különös figyelmet azoknak az ismétlődő gondolatmintáknak, amelyek régi lemezekként tán már évek óta újra és újra lejátszásra kerülnek! Ezt értem azon, hogy „figyeld a…

Tovább