Paradicsomi állapot

Élményekkel telve értem haza tegnap az Everness fesztiválról, amely legnagyobb tavunk: a Balaton mellett került megrendezésre. Holnapután pedig éppen a VÍZ-ről beszélgetünk majd társaimmal a szegedi Biologika Klubban. (Természetesen, ez nem véletlen, hiszen már korábban kiötlöttem, hogy így lesz, 😉 most meg ámítok itt az egybeeséssel.)
Összejövetelünkön szeretném, ha a biologikus megközelítés mellett felsorakoztatnánk máshonnan vett ismereteinket is. Ráhangolódásképpen ajánlok egy részletet a Mi a csudát tudunk a világról? c. filmből. A jelenet a 34:50 mp és 37:25 mp között található.

A videó részlethez kapcsolódóan küldök egy “tálca” paradicsomot.
Hogy miért? Azt is elárulom.
Tíz évvel ezelőtt Domján Lászlótól hallottam Masaru Emotoról, valamint egy kísérletről, melyet egy magyar agykontrollos végzett el. Azt vizsgálta, hogy a lédús paradicsomok vízháztartása miként változik meg mentális hatásra.
Nosza, – gondoltam-, az anyukám kiskertjében termett négy egyforma, frissen leszedett paradicsommal megejtem a próbát. 5 hét elteltével a paradicsomok formája az alábbiak szerint változott meg.

paradicsomok

Segítség a képen láthatók értelmezéséhez:
– jobb felső = végig egy ‘EGÉSZSÉG’ feliratú cédula volt a paradicsom alatt, de mást nem tettem vele.
– jobb alsó = AK, azaz napi szinten agykontrolloztam. Ezzel a paradicsommal foglalkoztam legtöbbet.
– bal alsó = PV, azaz programozott vízben – ez egy agykontrollos technika – tartottam rövid ideig a kísérlet első napján, későbbiekben azonban semmit nem csináltam vele.
– bal felső = ezzel semmit nem tettem. Ez volt szegényke a “kontroll csoport” 😀
Az eredmény magáért beszél, a tanulság pedig könnyen levonható:

ha paradicsomi állapotra vágysz, akkor tégy érte!

Szeretettel várunk, ha időd és kedved engedi, hogy eljöjj Biologika Klubunkba!
2015. július 1-én 17:30-tól 20 óráig.
Cím: Szeged Csongrádi sgt. 89. X. em. 58.
Belépő: 300 Ft

About Orlik Ilona

Az értelmi és érzelmi megnyilvánulások harmonikus együttműködésére törekszem. Ennek okán tudásszomjam számtalan önfejlesztő képzésre vezérelt el, amelyeken tanárlelkülettel mindig a továbbadás reményében kebeleztem be az ismereteket. Ahol csak lehet, ott a mítoszt és a logoszt is előveszem tarsolyomból: - a Boldizsár Ildikótól tanult mesefoglalkozásaimon a teremtő lélek virágzó ösvényeire hívom hallgatóságom, míg - a természet törvényeit ismertető Biologika Új Medicina előadás az értelem sugárútjait tárja fel az érdeklődők előtt. Négynapos alapismereteket nyújtó tanfolyamaim kis létszámmal is indulnak, melyre örömmel veszem a jelentkezést! Vállalom továbbá Skype-on keresztül is az oktatást és a konzultációt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.