A második lépést is megtettük

imageVagy találunk ott utat, vagy építünk egyet.” – mondta Hannibál.

   Szerencsére utunk is, és építő kedvünk is van:
az Új Medicina nyomdokain haladva immár másodszor gyűltünk össze, hogy biologikus közelségbe hozzuk életünk nehézségeit és elváltozásaink okait.

Beszélgettünk súlyosnak érzett élethelyzeteinkről, melyekre úgy érdemes rátekinteni, mint jó alkalomra, hogy változtassunk megkövesedett szokásainkon. Ha kihasználjuk a ‘több szem többet lát’ elvét, akkor az összejöveteleinken elhangozhat valakitől olyan nézőpont, ami új megvilágítást és távlatot nyit egy tünetre vagy megélésre.

   A biológia természettörvényeit nem lehet elégszer ismételni, ezért arra kértem Katikát, -aki ugyan még csak két hónapja végezte el az alap tanfolyamot, mégis remek kiselőadással készült fel a női mell elváltozásaiból-, hogy az élőlényekre érvényes 5 szabályt is szője bele mondandójába az újak kedvéért, és a régiek örömére. Megtapasztaltam, hogy rendkívüli módon fejlődünk, ha rövid bemutatót tartunk társainknak.

Szintúgy erőt ad a csoportos beszélgetés is. Együtt latolgatjuk, hogy mi lehetett ennek, vagy annak a testi tünetünknek az érzelmi előzménye.

A kimondott, vagy leírt szónak súlya van. Egyedül morfondírozva, vagy jutok eredményre, vagy nem. Lehet, hogy magamban nem merem végigfuttatni a gondolatsort a megélt veszteségemről, mert kapaszkodom a biztonságosnak tűnő, de a bőrömet sütő, forró kályhába. Mindig csak ugyanabból a nézőpontból merek kiindulni. Ám, ha valaki egy ilyen klubközösségben táncba hív kérdéseivel, megteszem az első lépéseket, hiszen látom, nincs mitől tartani. A megértő, nyitott csapat biztatja a színen először megmutatkozót, hogy nyugodtan és bátran mozduljon. A kérdések irányítják figyelmét, hogy ráeszméljen, mi az, amit eddig nem vett észre.

Jól éreztük magunkat.

Egy hónap múlva újra találkozunk: 2015. április 22-én, szerdán fél 6-kor Szegeden a Csongrádi sgt. 89. X. em. 58-ban.

Szólj, ha jönni szeretnél: ica@biologika.hu

 

About Orlik Ilona

Az értelmi és érzelmi megnyilvánulások harmonikus együttműködésére törekszem. Ennek okán tudásszomjam számtalan önfejlesztő képzésre vezérelt el, amelyeken tanárlelkülettel mindig a továbbadás reményében kebeleztem be az ismereteket. Ahol csak lehet, ott a mítoszt és a logoszt is előveszem tarsolyomból: - a Boldizsár Ildikótól tanult mesefoglalkozásaimon a teremtő lélek virágzó ösvényeire hívom hallgatóságom, míg - a természet törvényeit ismertető Biologika Új Medicina előadás az értelem sugárútjait tárja fel az érdeklődők előtt. Négynapos alapismereteket nyújtó tanfolyamaim kis létszámmal is indulnak, melyre örömmel veszem a jelentkezést! Vállalom továbbá Skype-on keresztül is az oktatást és a konzultációt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.